Rossz időben, rossz helyen...

Van közöm a fiam tegnapi osztályfőnökiéhez. Nem azt mondom, hogy nekem kellene a suliban úgy viselkedni, hogy ne kapjon ilyet, hanem én is hibás vagyok, amiért kiakadt és végül ez lett a vége. De itt jön be az örök igazság: tanulni, tanulni, tanulni kell belőle. Az történt ugyanis, hogy a fiamnak egy ideje nincs meg a földrajz atlasza és ma földrajzból olyan dolgozatot írtak, ami térképes volt, ő pedig nem tudta, mivel nem készült, így dührohamot kapott földrajzórán és ha jók az értesüléseim, összetépte a dolgozatot és a tanári asztalhoz dobta az ellenőrzőjét, amikor kérték tőle azt. Pedig már felajánlottam neki az itthoni nagy földrajzi atlaszt, sőt, ott az internet, de épp egy autistának magyarázzam ezt, akinek olyan fontos, hogy mindent a megfelelő könyvből, helyről, amiből mondják, abból tanuljon és nem pedig másból? Sürgősen be kell szereznem egy új atlaszt, ha nem akarok több ilyen botrányt. Már rég meg kellett volna tennem.

Mindemellett az osztályfőnök megharagudott rá, amiért barátként próbált rá tekinteni, és megpróbálta lemásolni mások viselkedését, mivel nem tudta, hogy is kellene ehhez állnia, és megfigyelte, ők miként csinálják, hát követte a viselkedésüket, de rosszul sült el. Konkrétan nem tudom, mi történt, de azt tudta, hogy valami rosszat tehetett, mivel itthon annyira lógó orral közlekedett, kénytelen voltam vele beszélni erről és kértem, kérdezzen rá, mit tett. Ő csak jót akart. Barátkozni. Rossz időben, rossz helyen, rosszul. Újabb kudarc. Mondtam neki, ismerem őt és tudom, hogy nem akar senkit megbántani, ezért az én szeretetemre számíthat bármikor. Megölelgettem őt, nagyon-nagyon el volt keseredve és azt mondta, ha én nem így állnék hozzá, már rég öngyilkos lett volna. Amikor ilyenek történnek vele és ehhez hasonlókat mond, mintha a szívemet tépnék ki, olyan. Tudom, mennyire szeretne barátkozni, és mennyire nem sikerül neki és ez az, amit ha fejreállok, akkor sem tudok neki megtanítani. Pl. tegnap erről is beszélgettünk, meséltem neki, miket szoktak barátok egymástól kérdezni. Mire a reakció: jól van, és ha ezeket megkérdeztem tőle, és válaszol rá, onnantól vége is a barátságnak? Hát most erre mit reagáljak... Visítani tudnék. Nem egyszer, nem kétszer beszélgettünk már erről. Mondtam neki, írok listát, de látom, hogy kb. ha a felírt dolgok végére jut, akkor vége, tényleg nincs saját ötlete, mit is lehetne mondani és akkor megint csak kudarc. És ez nem újkeletű probléma, a régi iskolájában is mindig ez volt a gond: rossz időben, rossz helyen, rossz embernek, rosszakat mondott és folyton folyvást bajba keveredett. És mindezt egy dolog miatt: barátot szeretne...