Dilemmázom mostanában. Illetve nemcsak mostanában, amióta elkezdtem a blogot írni, azóta, mégpedig azon, hogy írjak, vagy ne. De mostanra eljutottam oda, hogy a fiam végülis már 15 éves és nem egy akarat nélküli, magatehetetlen emberke, akiről csak úgy írogathatnék, hiszen lassan felnő. Éppen ezért etikai megfontolásokból úgy döntöttem, inkább befejezem. Nem volt túl hosszú életű a blog, de amit korábban leírtam, az még mindig érvényes és talán használható valakinek. Remélem.
Azért azt leírom, hogy összességében jól vagyunk, nemsokára Tom elballag. Sok öröm ért ebben az iskolában minket, néha persze bánat is, de összességében azt mondhatom, hogy jó kezekben voltunk az elmúlt 4 évben. Amit tudtak, megtettek, és ezért mindig is hálás leszek az osztályfőnöknek és a tantestületnek, hogy még ha voltak is súrlódások, de kitartottak mellettünk. Azért nem volt mindig egyszerű.
Még utoljára elmesélem, hogy ma pl. nem működött az internet, a kelleténél harmadannyi sebességgel jött a net és a telefonszolgáltató helpdeskes, nagyon rendes és kedves kollégájának inkább átadtam Tomot, vele tárgyalja meg, mit kell beállítani a rúteren meg a beállításoknál, vele sokkal többre megy, mint velem, és így is lett, negyed óra beszélgetés után lett is net a megszokott sebességgel. Itt tartunk.
Van sok furcsasága még mindig, de mindemellett egy teljes értékű, megbízható, önálló ötletekkel és némi noszogatásra segítőkészséggel is rendelkező, már a jövőévi nyári munkáját tervező félig-meddig felnőtt fiatalember lett! Hogy a gondolkodása más, mint a többieknek, biztos. Hogy ezt hogy fogják fogadni mások, majd elválik. Én így szeretem őt, ahogy van. Ennyi.
2015. április 17., péntek
2015. március 6., péntek
A gyermek személyiségi joga előrébb való, mint a gyermek érdeke? Mi van???? Pedig így van...
Szép csendben, nyugodtan folyt eddigi életünk, egészen az ezen a héten bekövetkező angol szóbeli felvételiig. Történt ugyanis, hogy a címben már említett jogszabályi fiaskó nálam egy picit kiverte a biztosítékot, ezért is ragadtam billentyűzetet. Előre jelzem, nagyon nincs ez így jól, ahogy van.
Kezdem a legelején. Ugye Tom kérlelhetetlenül nő, elért minket is a pályaválasztási hisztéria, miszerint 14-15 évesen döntsön: mi lesz, ha nagy lesz és ugyan döntse már el, melyik neki a legjobb iskola ehhez a szakmához. Neveket nyilván nem fogok írni, de mi 3 iskola mellett tettük le a voksunkat és mivel Tom informatika irányban gondolkodik, tisztában van vele, hogy az angol nyelv mennyire fontos, hogy jól menjen, ezért hát bejelöltünk nyelvi előkészítő osztályt is. Ennélfogva angol szóbeli felvételire voltunk hivatalosak. Elkísértem Tomot az iskolába, majd negyed órás bentlét után úgy jött ki, hogy amit tudott, megtett, és fogalma sincs, milyen lett. Azt leszögezte, hogy az önálló témakifejtésnél kép alapján neki a barátságról kellett volna nyilatkoznia, amiről még magyarul sem tud, aztán pedig a sportról kérdezgették, amiről szintén halvány dunsztja nincs a gyereknek. Már itt elkezdett bennem motoszkálni a gondolat, vajon egyáltalán volt-e távoli sejtésük, egy aspergeri autistának vajon mennyi fogalma lehet egyrészt a barátságról, másrészt az önállóan előállított mondatokkal szembeni elvárásról. Harmadrészt, hogy miért éppen ezt a fajta feladattípust adják egy autista diagnózissal rendelkező gyerkőcnek.
Addig-addig motoszkált bennem a gondolat, míg arra jutottam, (mivel a fiamból ennél többet nem bírtam kihúzni) én ugyan felhívom a tanárt, aki vizsgáztatta őt, mégse mindennapi esetről van szó, hátha okosabb leszek utána. Meg is történt, az iskola igazgatója készségesen segített és a vizsgáztató tanárhoz irányított. Miután felhívtam, hangosan megkérdezte a többiektől: kinél vizsgázott az az autista fiú? Innen tudtam, bizony tudják, kiről beszélek és ahogy sejtettem, nem volt hétköznapi a szitu. Röviden letárgyaltuk a telefonban, hogy személyesen is találkozunk. Ő is rendkívül segítőkészen állt hozzá a dologhoz, egy szavam nem lehetett. Elmondta, mennyire emlékezetes volt, hiszen ilyennel még nem nagyon találkozott, hogy az egyoldalas angol szöveget félretolva emlékezetből pontosan és jól válaszolt az általa feltett kérdésekre, tehát pontosan tudta mit olvasott és mit kérdeztek. Ha jól értettem, másfél perc áll rendelkezésre minden egyes kérdés után a diákoknak kibogarászni az adott szövegből a választ. Ő fejből mondta. Kezdett neki gyanússá válni, hogy nem egy átlagos gyerekről van szó. Álljon meg a menet! Tessék? Hiszen bejelöltem a jelentkezési lapon, hogy ő SNI-s gyerek és nem mellesleg a szakértői bizottság által kiállított 3 oldalas részletes és kimerítő szakvéleményt is csatoltam. Az rendben, - hangzott a válasz - csakhogy a gyermek személyiségi jogait védendő mi nem láthatjuk mindezt, kizárólag ha a szülő külön azt nem kéri, és az iskola külön ír egy kérvényt, hogy egyéni bánásmódban kell a gyereknek részesülnie. Ha jól értettem. Kész, paff, hidegzuhany. Legalábbis számomra. Próbálok most nagyon kulturált lenni és nőies: akkor mi a búbánatos fészkes fenéért kell csatolni a szakértői véleményt????? Dísznek? Sajnos én nem tudtam, senki nem szólt és mivel emberből vagyok és mellé még naiv is, tényleg azt hittem, amikor a fiam leül a vizsgán a tanár elé, ott a papírja a tanár előtt, amin ott áll fehéren-feketén, hogy mi a helyzet. Szégyellem, hogy ezt nem tudtam.
Már ki is lukadtunk a címben feltett kérdésemhez, de még egyszer felteszem, hátha lassabban olvasva megvilágosodom: nem szolgálja a gyermekem érdekét az, hogy tudjanak róla, hogy Asperger-szindrómás?
Ebben a történetben nem a pedagógusokkal van a baj, ők rendkívül aranyosak, lelkiismeretesek és segítőkészek voltak és csak a dolgukat tették nagyon helyesen. Az egész rendszer több sebből vérzik. Remélem, véletlenül elolvassa ezt egy arra illetékes személy, és elmereng azon, hogy a fürdővízzel együtt nem kéne a gyereket is kiönteni, ha már érdekvédelemről van szó. Köszönöm.
Kezdem a legelején. Ugye Tom kérlelhetetlenül nő, elért minket is a pályaválasztási hisztéria, miszerint 14-15 évesen döntsön: mi lesz, ha nagy lesz és ugyan döntse már el, melyik neki a legjobb iskola ehhez a szakmához. Neveket nyilván nem fogok írni, de mi 3 iskola mellett tettük le a voksunkat és mivel Tom informatika irányban gondolkodik, tisztában van vele, hogy az angol nyelv mennyire fontos, hogy jól menjen, ezért hát bejelöltünk nyelvi előkészítő osztályt is. Ennélfogva angol szóbeli felvételire voltunk hivatalosak. Elkísértem Tomot az iskolába, majd negyed órás bentlét után úgy jött ki, hogy amit tudott, megtett, és fogalma sincs, milyen lett. Azt leszögezte, hogy az önálló témakifejtésnél kép alapján neki a barátságról kellett volna nyilatkoznia, amiről még magyarul sem tud, aztán pedig a sportról kérdezgették, amiről szintén halvány dunsztja nincs a gyereknek. Már itt elkezdett bennem motoszkálni a gondolat, vajon egyáltalán volt-e távoli sejtésük, egy aspergeri autistának vajon mennyi fogalma lehet egyrészt a barátságról, másrészt az önállóan előállított mondatokkal szembeni elvárásról. Harmadrészt, hogy miért éppen ezt a fajta feladattípust adják egy autista diagnózissal rendelkező gyerkőcnek.
Addig-addig motoszkált bennem a gondolat, míg arra jutottam, (mivel a fiamból ennél többet nem bírtam kihúzni) én ugyan felhívom a tanárt, aki vizsgáztatta őt, mégse mindennapi esetről van szó, hátha okosabb leszek utána. Meg is történt, az iskola igazgatója készségesen segített és a vizsgáztató tanárhoz irányított. Miután felhívtam, hangosan megkérdezte a többiektől: kinél vizsgázott az az autista fiú? Innen tudtam, bizony tudják, kiről beszélek és ahogy sejtettem, nem volt hétköznapi a szitu. Röviden letárgyaltuk a telefonban, hogy személyesen is találkozunk. Ő is rendkívül segítőkészen állt hozzá a dologhoz, egy szavam nem lehetett. Elmondta, mennyire emlékezetes volt, hiszen ilyennel még nem nagyon találkozott, hogy az egyoldalas angol szöveget félretolva emlékezetből pontosan és jól válaszolt az általa feltett kérdésekre, tehát pontosan tudta mit olvasott és mit kérdeztek. Ha jól értettem, másfél perc áll rendelkezésre minden egyes kérdés után a diákoknak kibogarászni az adott szövegből a választ. Ő fejből mondta. Kezdett neki gyanússá válni, hogy nem egy átlagos gyerekről van szó. Álljon meg a menet! Tessék? Hiszen bejelöltem a jelentkezési lapon, hogy ő SNI-s gyerek és nem mellesleg a szakértői bizottság által kiállított 3 oldalas részletes és kimerítő szakvéleményt is csatoltam. Az rendben, - hangzott a válasz - csakhogy a gyermek személyiségi jogait védendő mi nem láthatjuk mindezt, kizárólag ha a szülő külön azt nem kéri, és az iskola külön ír egy kérvényt, hogy egyéni bánásmódban kell a gyereknek részesülnie. Ha jól értettem. Kész, paff, hidegzuhany. Legalábbis számomra. Próbálok most nagyon kulturált lenni és nőies: akkor mi a búbánatos fészkes fenéért kell csatolni a szakértői véleményt????? Dísznek? Sajnos én nem tudtam, senki nem szólt és mivel emberből vagyok és mellé még naiv is, tényleg azt hittem, amikor a fiam leül a vizsgán a tanár elé, ott a papírja a tanár előtt, amin ott áll fehéren-feketén, hogy mi a helyzet. Szégyellem, hogy ezt nem tudtam.
Már ki is lukadtunk a címben feltett kérdésemhez, de még egyszer felteszem, hátha lassabban olvasva megvilágosodom: nem szolgálja a gyermekem érdekét az, hogy tudjanak róla, hogy Asperger-szindrómás?
Ebben a történetben nem a pedagógusokkal van a baj, ők rendkívül aranyosak, lelkiismeretesek és segítőkészek voltak és csak a dolgukat tették nagyon helyesen. Az egész rendszer több sebből vérzik. Remélem, véletlenül elolvassa ezt egy arra illetékes személy, és elmereng azon, hogy a fürdővízzel együtt nem kéne a gyereket is kiönteni, ha már érdekvédelemről van szó. Köszönöm.
2015. január 1., csütörtök
Nézd, anya! - avagy az örömök megosztásáról
Kezdtem már úgy bejegyzést, hogy ha nekem valaki egyszer azt mondta volna, hogy...
Ezt is így indítottam volna, de még egyszer nem akartam ugyanazt ellőni. Inkább rögtön a lényegre térek: tegnap együtt táncoltam a fiammal, megmutatta a keringő lépéseit, amit eddig tanultak. De kezdem az elején.
Ugye tanév végén ballagás lesz, előtte keringő az osztálynak, amiben 1-2 gyereket kivéve mindenki részt vesz. Tom is feliratkozott, mindenféle győzködés nélkül. Párja is lett! És próbálnak is rendszeresen az órák keretében. Tegnap rákérdeztem, nem mutatná-e meg, amit eddig tanultak és első szóra megtette. Ezt az örömöt csak az értheti, akinek van auti gyereke. Annyira jó érzés volt, hogy a fiam vezet, én pedig vele táncolok, elmondani nem tudom!
Nagy örömmel elújságoltam a munkahelyemen, ők meg kb. kérdőn néztek rám: és???????????? El sem tudják képzelni, ez mekkora szó, hogy egy aspi megosztott velem valamit! Amit tud! Na jó, nem megyek ennyire messzire, Tomból indulok ki. Ő nem szeret semmit megosztani, ha valamire rákérdeztem, nem szívesen válaszolt, ha neki nincs kedve.
Ezt is így indítottam volna, de még egyszer nem akartam ugyanazt ellőni. Inkább rögtön a lényegre térek: tegnap együtt táncoltam a fiammal, megmutatta a keringő lépéseit, amit eddig tanultak. De kezdem az elején.
Ugye tanév végén ballagás lesz, előtte keringő az osztálynak, amiben 1-2 gyereket kivéve mindenki részt vesz. Tom is feliratkozott, mindenféle győzködés nélkül. Párja is lett! És próbálnak is rendszeresen az órák keretében. Tegnap rákérdeztem, nem mutatná-e meg, amit eddig tanultak és első szóra megtette. Ezt az örömöt csak az értheti, akinek van auti gyereke. Annyira jó érzés volt, hogy a fiam vezet, én pedig vele táncolok, elmondani nem tudom!
Nagy örömmel elújságoltam a munkahelyemen, ők meg kb. kérdőn néztek rám: és???????????? El sem tudják képzelni, ez mekkora szó, hogy egy aspi megosztott velem valamit! Amit tud! Na jó, nem megyek ennyire messzire, Tomból indulok ki. Ő nem szeret semmit megosztani, ha valamire rákérdeztem, nem szívesen válaszolt, ha neki nincs kedve.
A tavalyi év összegzése és egy kis előretekintés
Hogy milyen volt 2014? Röviden és tömören: jó!
Igazság szerint azért sem írok mostanában túl sűrűn, mivel az életünk folyik a maga medrében szépen, nyugiban, izgalmaktól mentesen. Ezt az egyet azért írom le félve, mivel mindig ilyenkor szokott belénkcsapni a ménkű, nehogy elbizakodjam magam.
A 2014-es év annyi változást mindenképp hozott, hogy Tom megfogalmazta azt, amire nem gondoltam volna sose: nagyjából nyolcadikra sikerült magát elfogadtatnia a többiekkel és jobban szeret bejárni, mint az előző években bármikor. A félévi bizonyítványa ha minden igaz, jobb lesz, mint tavaly! Mi ez, ha nem siker? Nagyon hálás vagyok az osztályfőnöknek, és az igazgatónak, akiknek a segítsége nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Ezt elmondtam nekik is.
Tom 2 hét múlva megírja a központi felvételit. Igen, itt tartunk, amit el sem akarok hinni, de elérkezett, a fiam nemsokára új iskolába megy, ami majd egy "kis" izgalommal ismét járni fog, de bízom a gyerekemben. És ezt tudja. És azt is tudom, hogy jelenleg azért van csend és nyugalom, mert biztonságban éri magát.
Nagyon jól esett ez a két hét pihenés, neki is és Sophie-ról nem is beszélve, aki szerint a hetedik osztály meglehetősen nehéz. Szerintem is. De mindenki teszi a dolgát és ez így van jó.
Igazság szerint azért sem írok mostanában túl sűrűn, mivel az életünk folyik a maga medrében szépen, nyugiban, izgalmaktól mentesen. Ezt az egyet azért írom le félve, mivel mindig ilyenkor szokott belénkcsapni a ménkű, nehogy elbizakodjam magam.
A 2014-es év annyi változást mindenképp hozott, hogy Tom megfogalmazta azt, amire nem gondoltam volna sose: nagyjából nyolcadikra sikerült magát elfogadtatnia a többiekkel és jobban szeret bejárni, mint az előző években bármikor. A félévi bizonyítványa ha minden igaz, jobb lesz, mint tavaly! Mi ez, ha nem siker? Nagyon hálás vagyok az osztályfőnöknek, és az igazgatónak, akiknek a segítsége nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Ezt elmondtam nekik is.
Tom 2 hét múlva megírja a központi felvételit. Igen, itt tartunk, amit el sem akarok hinni, de elérkezett, a fiam nemsokára új iskolába megy, ami majd egy "kis" izgalommal ismét járni fog, de bízom a gyerekemben. És ezt tudja. És azt is tudom, hogy jelenleg azért van csend és nyugalom, mert biztonságban éri magát.
Nagyon jól esett ez a két hét pihenés, neki is és Sophie-ról nem is beszélve, aki szerint a hetedik osztály meglehetősen nehéz. Szerintem is. De mindenki teszi a dolgát és ez így van jó.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)