Napló- és levélrészlet Tom 8 évvel ezelőtti iskolakezdéséről

Naplórészlet:

"augusztus utolsó hete

 

Bementem beszélni a leendő osztályfőnökkel, aki szorongva válaszolta, nem tudja, mit fog csinálni 3 autistával és 8 magatartászavaros gyerekkel. Mindenesetre közöltem vele, Tom Asperger-gyerek, mire esetleg hogyan reagál. Nem örült különösképp. Megbeszéltük, együttműködünk. Hurrá.

szeptember 1. Péntek

 

Nem jó kezdés. A tanítás első napján elaludtam, ezért az évnyitót lekésve értem be Tommal, már amikor a szülők hazamentek. Felkísértem az osztályterembe, ahol a többiek szépen játszadoztak. Az osztály egyébként kicsi, van benne középen egy szőnyeg, a szélén padokkal. Elkezdte kinyitni az összes szekrényt, kérdezvén ebben mi van, abban mi van, mire egyből leintették, ezt itt nem szokták. Jó. Bele is törődött. Aztán játékok után kezdett nézgelődni és ekkor én eljöttem.

Tanítás után kb. fél kettőkor érte mentem. Azzal fogadtak, hogy kis hiszti volt, és amikor érte mentem is, épp hisztizett. Hazafelé kiderítettem, hogy az a baja, hogy nincs elektromos játék.

szeptember 2-3. Szombat-vasárnap 

Tom szombaton éjjel fél 12-kor még nem aludt, vasárnap elkezdett sikítva visítani kb. fél 11-kor, amikor már kértem, hogy kapcsolja le a lámpát és ne mászkáljon, mert zavarja vele Sophiet. Teljesen kiborult, üvöltött, mire Sophie felébredt, ő is üvölteni kezdett, mert megijedt, mire kész voltam teljesen és elkezdtem bőgni. Ekkor Tom meglepődött és elment magától aludni.

Eddig ismeretlen szokást vett fel, átállítgatja az órákat, úgyhogy csak a karórámban bízhatok, ha a pontos időt akarom tudni.

Visszatért régi, izommegfeszülős, rángatózós repkedéséhez, teljesen feszült lett.

Egész nap nem csinált semmit, amíg el nem vittem őket fagyizni a szomszéd faluba, csak ringatózott.

szeptember 4. Hétfő

 

Reggel a 7 órás buszra nem fértünk fel, annyian voltak. Így stoppoltunk, egyik ismerős hozott be. Nem tudtam, hogy nem kell megvárni az osztályfőnököt Tommal, ezért ott vártuk a tanítás kezdetét együtt, a többiekkel a folyosón. Látván fiam viselkedését, gondoltam szólok az osztályfőnöknek, megkönnyíthetnénk a dolgát napirenddel. Mire ő elhúzta a száját és azt mondta,  ennyi gyerek mellett erre nincs ideje. Még akartam vele 2 szót beszélni, mire ő: majd szülőin.

Tanítás után azzal fogadtak: épp jókor jön anyuka, nézze, mit művel a fia. A fiam azt művelte, hogy a szőnyegen hanyatt fekve akit ért rugdosott és artikulálatlan hangon visított. Mire a pedagógusok: ma ilyen volt egész nap, és csak hogy bosszút álljon, mindent tönkretett, szétszakított, eltört. Bosszúból. Mondom erre, hogy az eszükbe sem jutott, hogy esetleg fél vagy hasonlók, azt mondták, majd szülőin megbeszéljük...

Kérdeztem volna a diákigazolványt is, mondták, majd szülőin megbeszéljük.

Tom, kb. 10 percbe telt, mire felvette az utcai cipőjét és végighajította a folyosón a másikat. Tanítónéniktől még kifelé megkérdeztem, hogy elkezdődött-e már nekik a rendes tanítás, óra szerint, mire ők: nem értik a kérdést, meg majd szülőin megbeszéljük. Hát, egyelőre itt tartunk.

szeptember 5. Kedd

 

Ma  pontosan beértünk az iskolába, még korábban is a kelleténél, ezért Tomot bevittem az ebédlőbe, hogy ott megegye a reggelijét. Pár nagyobb gyerek már ott ült, és egymást oldalba bökve mutatták: nézzétek, itt az az új beszélő autista! Hát, nem tudom, milyen úton-módon jutnak el ilyen információk gyerekekhez, de erről is lehetne gondolkodni.

Tanítás után Tomot úgy kellett vadásznom, hol lehet, mire nagy nehezen rátaláltam az iskolaudvaron.

Épp sorban állt a homokozónál a mászókára várva, nyugodtnak tűnt. Ez már jó jel volt. Tanító néni közölte, ma végre megtörni látszik a jég, Tom jó útra tért és nem volt vele különösebb baj, ügyes volt és megdícsérték. Nofene. Azt mondja a tanító néni, ő úgy érzi, Tom próbálgatja a korlátait, meddig mehet el.

Hazafelé végig az úton be nem állt a szája, nem kérdezett, hanem mesélt! Ez nagy szó!"

* * *

Azt hiszem, kár hozzáfűzni bármit is... 
S hogy mi lett ennek a vége? Erről nemrég találtam ezt a levelet, amit a fenti dátumhoz képest fél évvel később az akkori ex-óvónéninek írtam a helyzetünkről:

"...Tom kálváriája tart. Sajnos. Most lesz jövő hónapban 7 éves. Nem is tudom hol kezdjem. A lényeg az, hogy nagyon okos gyerek, kivételes tehetség, de szociálisan éretlen. Nem sorolható sem autisták sem normális gyerekek közé. Hol teljesen olyan mint aki autista, hol úgy viselkedik, mintha semmi baja nem lenne és akkor nagyon aranyos és ragaszkodó. Eközött a két véglet között ugrál, de ez annyira nem jó, hogy nem való se autista osztályba, se normál osztályba.

Tom elkezdte az iskolát szeptemberben. Kis létszámú, speciális osztályban ahol nem igazán tudtak vele mit kezdeni. Ide irányította őt a képességvizsgáló. 1 hónap után a gyerek is kiborult és én is, kivettem őt, 1 hónapig a gyerekkórház neurózis osztályán volt, ahol Asperger-szindróma diagnózist kapott.

Közben intézkedtem, szaladgáltam jobbra-balra hogy hova mehetne. A képességvizsgálóban is ültem többször, a bizottság elnöke széttárt karral november elején közölte, hogy nem tudja mi legyen. Végül megegyeztünk a magántanulóságban, de kikötésük volt , hogy csak ideiglenesen. Most itt tartunk. Tom úgy megutálta az iskolát hogy nem hajlandó közösségbe menni, ezt kijelentette. Jövő év őszétől valószínű indul egy ép értelmű autista osztály, de többek szerint ez elvágná Tom további lehetőségeit. Többek szerint nem. Nagyon sok szakemberrel beszéltem, állandóan ezután járok, hogy lehetne a legjobb, de egyik fele ezt mondja, másik fele homlokegyenest az ellenkezőjét. Én még mindig azt mondom, mivel én ismerem őt a legjobban, talán az lesz a legjobb, amit én gondolok. Nem biztos, de mégis. Az a baj, hogy jelen pillanatban úgy érzem hogy nem születhet semmi esetre sem számára legkedvezőbb döntés, mert olyan nincs."

-1 szemüveg

Tegnap Tom letörten érkezett a suliból és kiderült, összetörte mérgében a szemüvegét :(((


Rosszul érezte magát, mert tudta, hogy amit csinált, nem volt túl jó húzás. Ráadásul utána egész nap nem látott. Félt, hogy mit fogok szólni. Ezek mind pozitív dolgok, ha az ember tudja, hogy akár olyan gyerek is lehetne, aki minderre tesz magasról. . Míg régen egy napba besűrítve is volt több dührohama, ezek az alkalmak drasztikusan lecsökkentek, most már alig van ilyen. Ez is pozitívum. És felelősségérzete is van, felajánlotta a zsebpénzét az új szemüvegért.

Minderre hogy reagáltam? Elmondtam neki, hogy ne féljen, mert tudhatná, hogy velem lehet beszélni, nem tartom magam egy vadállatnak és bár nem örülök neki, hogy ilyen költségekbe ver engem az új szemüveg által, annak örülök, hogy senki és semmi másnak nem esett baja. Annak is, hogy felvállalja, és belátja, hogy hülyeséget csinált. Hogy beleadja a saját pénzét a következőbe, beleegyeztem és megkértem, ha legközelebb hasonló helyzet áll elő, amikor már nem tudja magát türtőztetni vagy számoljon tízig, vagy kéredzkedjen ki a teremből pár percre, vagy mindkettőt egyszerre.

Szóval összegezve akár szomorkodhatnék is, de már nem látom annyira rossznak az irányt, ami felé tartunk. Felelősségvállaló, és magát jobban megismerni vágyó ember kezd lenni és ez jó!

Geometriából felmentve

Tom elkezdte a 8. tanévet az iskolában! Izgatott vagyok én is, ő is.

Több változás is lesz:

• először is megpróbáljuk könnyített órarend nélkül végigvinni az utolsó évet, bízom benne, hogy Tom hozzáöregedett ehhez a feladathoz, még ha időnként 7 órája is lesz... a remény hal meg utoljára 
• másodszor: mivel pszichésen teljesen megviselte őt és egész eddig küzdött a geometria rémével, a szerkesztésekkel, körzőzésekkel, vonalazásokkal és odáig jutott, ha már magát a szót meghallotta, szinte rosszul lett, az utolsó időkben pedig csak egyeseket volt képes produkálni, legjobb esetben is max. hármast, megállapodtunk a képességvizsgálóval, hogy a geometria tárgyrész értékelése alól felmentik, erről még később pár szót írok.
• harmadszor: idén iskolaválasztás lesz, ami nagy fejtörést okoz, vajon melyik iskola fogja őt befogadni és erre már fel is készítettem, hogy valószínűleg nem minden iskola várja őt majd tárt karokkal, de azért igyekszünk a helyzetből a legjobbat kihozni, én optimista vagyok
• ez lesz a legeslegutolsó éve az általános iskola keretei között, ezt még fel kell dolgoznom, szinte hihetetlen hogy év végén ballagás lesz!

Pár szót írnék a geometria felmentésről.
Nem volt egyszerű meghozni a döntést, vajon mivel teszek jót a gyerekemnek. De legelőször és elsősorban szülőként, anyaként éltem meg vele a fizikai tünetei (reflux, hányinger) megjelenését, a folyamatos idegeskedést és panaszkodást, amit a geometria okozott neki, és úgy gondoltam, ezt orvosolni kell. De mégis hogy?
Ez pont nem az a probléma, ami máról holnapra alakul ki, hanem egy nagyon hosszú folyamat része. Kezdődött az egész a mozgásban lemaradással, ugye egy éves koráig nem nagyon mozgott, csak forgott, utána jött a több hónapi kórházi kezelés a szívével és a lábadozás időszaka, ami után 2 éves korára tanult meg csak járni. Innentől a fejlesztések sora, ennek ellenére a finommotoros mozgása nem a korának megfelelően alakult. Így lett az, hogy se rajzolni, se mozogni nem szeret, neki nem okoz örömet. Annak is örülök, hogy egyáltalán írni megtanult, bár biztos nem fog nyerni külalakversenyt, de nem ez a legfontosabb; ha bármi finommozgásos feladat van, stresszel. A geometria pedig éppen erről szól. Így utánanéztem, és ezt találtam a közoktatási törvényben:

  56. § (1) A tanulót, ha egyéni adottsága, fejlettsége szükségessé teszi, a szakértői bizottság véleménye alapján az igazgató mentesíti

a) az érdemjegyekkel és osztályzatokkal történő értékelés és minősítés alól, és ehelyett szöveges értékelés és minősítés alkalmazását írja elő,

b) a gyakorlati képzés kivételével egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól.

 Tehát innentől kezdve nem értékelhetik bárminemű geometriai feladatról is legyen szó, bár az órán részt kell vennie és nyilván amennyire tudja, csinálja, de legalább nem kell azon stresszelnie, hogy megint nem fog sikerülni, le fog romlani az átlaga, és így tovább.

Van egy olyan üzenete is ennek az intézkedésnek, hogy bármit meg lehet oldani, ha mondja, hogy baj van, én mellette vagyok és kitalálunk közösen valamit. 

Szinte hallottam a mázsás sziklákat legurulni a szívéről, amikor bejelentettem neki, hogy innentől kezdve nem kell a geometria miatt izgulnia, hiszen nem értékelhetik. 

Csak remélni tudom, hogy jól döntöttem.

És talán még jobban el is fogja tudni viselni a matematika órákat ebben a tudatban. Majd beszámolok, hogy sikerült a megvalósítás.