A változás nem biztos, hogy mindig rossz.
Ezt a jelmondatot kéne Tom ágya fölé tűzni, lehet, meg is teszem. Ugyanis tegnapelőtti kiborulása amiatt, hogy elromlott a számítógépe, mára teljesen új perspektívákat nyitott a számára.
Egyrészt kész tényként képes kijelenteni, hogy nem lesz egyhamar gépe. Ezen a helyzeten némileg javít a karácsonyra kapott tablet, amin bár játszani nem tud, mégsem veszíti el teljesen az internetet, a wifi jóvoltából meg tud nézni rajta nélkülözhetetlen dolgokat. Másrészt elővette a táskáját és minden figyelmeztetés nélkül elkészítette a házi feladatait, harmadrészt felfedezte ismét a könyvespolcot, és hogy mennyi csuda érdekes könyve van. Ez utóbbiról sajnos a számítógép miatt teljesen leszokott, itt az én következetességem hiánya is meglátszik, de amint ez tudható, én sem vagyok tökéletes. Ám mire ezeket az apró dolgokat képes észrevenni anélkül, hogy felhívnám rá a figyelmét, idő kell.
Sophie-val ma átbeszéltük a tegnapi cirkuszt, őszintén elmondtam neki, hogy nem tudok konkrét megoldást az ilyen váratlan eseményekre, mire ő azt válaszolta, nem is biztos, hogy kell, hiszen hozzá kell szoknia a testvérének a tudathoz, hogy vannak váratlan dolgok néha. Milyen igaza van! Utólag én azt látom ezekben a néha előforduló dühkitörésekben rossznak, hogy nem elég, hogy Tom pánikba esik, képes vagyok én is átvenni, de én a reakcióitól tartok leginkább és ez biztos tovább rontja a helyzetet. Ilyenkor azt hiszem a legnehezebb dolog, de higgadtnak kell maradnom. Legközelebb. Talán majd legközelebb. Utólag és kívülről is könnyű okosnak lenni, de aki épp az adott szituációban szerepel, másképp látja. És hogy mindezt Sophie hogy éli meg? Nem mondhatnám, hogy irigylésre méltó helyzetben van, de próbál és tud alkalmazkodni, adott esetben kivonja magát a forgalomból, vagyis ilyenkor keres magának egy nyugodt helyet a lakásban, amíg a kedélyek lecsillapodnak. Azt is beszéltük, hogy hiába elváltam az apjától és így megkíméltük őt a sorozatos vitáktól, mégis Tom néhanapján bekövetkező dühkitöréseitől és az ebből fakadó csatáktól nem tudom őt megvédeni. És tudom, és Sohpie is tudja, ez nem Tom hibája, hanem az autizmusé, a változás miatti irracionális félelemből fakad, ami néha-néha előbukkan, de bármilyen fájdalmas is mindenkinek, meg kell tanulni vele együtt élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése