Rengetegszer kérdeztem magamtól régebben, de ma már csak mosolygok ezen és ha visszamehetnék az időben, azzal a kérdéssel válaszolnék magamnak: - miért, más gyereket, aki nem Aspergeres el lehet fogadni? Miért is ne lehetne elfogadni? Egyáltalán miért merült fel bennem ilyen? Azóta már megfejtettem a titkot: ez a kérdés NEM a gyerekről szólt. Rólam.
Talán mert lehetetlen feladatnak tűnt számomra egy nem átlagos gyermek felnevelése.
Talán mert túl sokat vártam el magamtól, a gyerektől.
Talán túl sokat aggódtam.
Talán nem mertem azt mondani: ez a gyerkőc ilyen és ilyen is fog maradni.
Talán az orvosok túl sok félelemet ültettek belém ezzel kapcsolatban.
Talán nem tudtam elfogadni, hogy nem minden úgy van, ahogy én szeretném.
Talán önző voltam.
Talán az egész együtt.
De leginkább én nem tudtam elfogadni magam.
S hogy most mi a helyzet? Más a hozzáállásom. Ennyi. És így könnyebb, sokkal könnyebb. Nem kevés terápiába került. De megérte nem sajnálni az időt rá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése