Köszönöm a sok letöltést mindenkinek, örülök, hogy ennyien kíváncsiak vagytok, mit és hogy is csinálunk Tommal!!!
Arra gondoltam, mivel a legnagyobb sikere a legutóbbi posztomnak volt, folytatom a témát, miszerint hogyan lehet segíteni egy Asperger-gyerkőcnek, hogy könnyebben vegye az akadályokat.
Mivel nekem az idősebbik gyerekem az aspi, így nem tudom, más gyerekeknél hogyan vezetik be őket a háztartás rejtelmeibe a szülők, valószínű, jóval könnyebben, mint egy maga világába zárkózó ifjoncot, aki ha rajta múlna, egész nap az autó kerekét pörgetné, vagy ringatózna. Nálunk legalábbis így volt. Van egy olyan naiv elképzelésem, hogy a nem aspi gyerekek jóval motiváltabbak arra, hogy utánozzák a szüleiket.Az ötlet, amit lejjebb leírok, nem tőlem származik, csak átvettem egyrészt a szülőtréningről másrészt Atkinson pszichológia könyvéből.
Nálunk nagyon bejött a babos jutalmazás. Nem kellett hozzá mást tenni, mint a boltban venni egy csomag babot és adni a gyerkőcnek egy saját bögrét, tálkát, bármit, amiben gyűjtheti a babokat. Először is közösen kitűztünk egy óhajtott célt, amit nagyon szeretett volna, pl. akkoriban még DVD-lemez volt divatban, néha ez volt a jutalom, de volt olyan is, hogy a Csodák palotájába zarándoklás volt a vágyai netovábbja. Ez egyénfüggő, ki mit szeret. Ennek a kitűzött célnak a képét, rajzát jól látható helyre kitettem és odaírtam, hány bab az ára, hogy megkaphassa. Megbeszéltük, ha összegyűlik annyi szem bab, amennyibe kerül, megkapja. Kitűztünk a hűtőre egy táblázatot, ahol rajta volt, hogy milyen házimunkáért hány db bab jár. Ez gyerkőctől és kortól függ, mikor mibe lehet már őket bevonni. Zoknielpakolásért 2 bab, mosogatógép kipakolásban segítésért 3 bab, teregetésért 3 bab járt azt hiszem, de ez is attól függ, hogy állítjuk össze a táblázatot. A lényeg, hogy megállapodtunk, hogy azt hiszem 20 darab bab összegyűlése után jöhetett a vágyteljesítés. (Az a baj, hogy a régi számítógépen voltak nekem ezek elmentve, és
elvesztek már az adatok, így nem tudom visszakeresni, miért mennyi bab
járt és pontosan hogy volt.) Természetesen ahogy időm és a helyzet engedte, úgy lehetett segítséget kérni és feladatot adni a gyerkőcnek, a végén pedig volt nagy öröm, amiért a megérdemelt jutalmát megkapta. Ám Sophie sem maradt ki ebből a játékból. Nála ugyanúgy megbeszéltük a feladatokat, amiket szépen teljesített is és ő is jutalomban részesült. Ez némi idő- és energiabefektetéssel jár, de bőven megéri! Egy-egy feladat elvégzése után izgatottan számolgatta a babjait, hogy még mennyinek kell gyűlnie, hogy meglegyen a cél. Babot elvenni pedig nem túl fair, bármit is tesz a gyerkőc, mivel ez nem arra van kitalálva.
Egy idő után a babot felváltotta a pirospont, amit a hűtőn szintén táblázat jelzett, ki hány pontot gyűjtött össze. Itt is mindig látható volt, miért hány pont jár és nap elején megbeszéltük, hogy ma éppen mire van szükség, milyen feladatokat kell végrehajtani. Tom emlékszem, ezzel nagyon motiválható volt. Lehet, van gyerkőc, akit más motivál, de ebben az a jó, hogy úgy alakítható, ahogy épp a gyerek és a szülők érdekei megkívánják és teljesen egyénre szabható. A lényeg, hogy bejósolható időn belül láthassa a jutalom elnyerését, hiszen így megéri neki. Túl sok babra vagy pontra nem jó várakozni, elveszítheti az érdeklődését, de én mindig igyekeztem ha nem is minden héten, de legalább két hetente valami nagyobb vágy teljesítését beiktatni. A szép ráadásul az, hogy ezt sem kell végtelen ideig alkalmazni, sőt, egy idő után inkább a tárgyakat helyettesítendő közös programok, majd egy idő után elég lesz maga a szóbeli elismerés is.
Hogy ennek lett-e köszönhető, vagy sem, nem tudom, de Tom szeret segíteni, ha megbízom őt valamivel. Már csak szóbeli dicséret jár érte, de így is megteszi. Persze nem mindig kitörő örömmel, de ki végez házimunkát mindig kitörő örömmel? ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése